"Amikor 2009 májusában egy lettországi alkotóházban megkérdezte a német kolléganő, hogy ott tartózkodásom alatt mit fogok alkotni, röviden elmeséltem neki, hogy családregényfélét írok, az életem első tizennégy évéből. Kerek szemmel bámult rám, megállt a rágásban, majd kissé értetlenkedve kérdezte: mért, olyan híres, olyan különleges család a miénk, hogy meg kell írni a történetét? Az, hogy híres-e, teljesen mindegy. De igenis: különleges. Mint ahogy minden család különleges, ezért a története is az. Amikor ennek a könyvnek nekiláttam, feltettem magamban, leírom mindazt, amit tudok, láttam, hallottam. Csakis azt. Nem költők hozzá semmit. Arról beszéltem még a német kolléganőnek, hogy ez a regény mégis ugyanolyan fikció, mint bármi más. Egy családról szól, ami már nincs, csak a gyarló emlékezetben létezik. Ráadásul az emlékezet sok esetben alig különbözik valamiben a képzelettől. Amikor megpróbáljuk elképzelni, hogy mire is emlékszünk." (A szerző)