"Különleges nõt keresek. Olyat, aki talán sohasem válaszolna erre a hirdetésre. Ízig-vérig nõt, aki attraktív, intelligens, gondoskodó, érzékeny és õszinte. Keresek egy lányt, aki egyedül is boldog és sikeres, érzelmileg felnõtt. Úgy 27 és 37 közötti, és alig várja, hogy végre megtapasztalja, milyen egy érzéki, intellektuális, harmonikus párkapcsolatban élni."

Ezzel a pár sorral indul Ádám, a Sohaférfi története.
A Sohaférfival már mindannyian találkoztunk.
Pontosan tudjuk, mi fán terem, még sincsen rá rendes szavunk. Így kénytelen voltam egy regényben megírni.
A Sohaférfi egy jelet keres, de sajnos mindeddig hiába.
Nem a szerelemtõl fél, hanem attól, hogy nem múlik.
Talán ez a legnehezebb számára, megszokni az érzéseit. Olyan õrült súllyal nehezedik rá a magány, hogy néha maga is csodálkozik, hogy képes felemelni a lábát a földrõl.
Ádám a Kígyó utcai legénylakásában éli felhõtlen vadászéletét, míg egyszer csak betoppan Éva. Minden történetben meg szokott érkezni. Csakhogy ebben a regényben nem önszántából teszi. Évának esze ágában sincs elcsábítani Ádámot. Egyikük sem akar rabja lenni az érzéseinek. Nincs is annál fordulatosabb krimi, mint amikor az elfojtott érzések lelepleznek valakit.
Hepiend lesz? Igen. Lehetséges.
A huszonegyedik századi élet tökéletes dramaturgiával rendez minden egyes jelenetet, a szerzõnek több hozzáfûznivalója nincs.