A belülről irányított ember
-20%
Sárvári György az egyik legnevesebb coach hazánkban. Ez a kötet rövidebb, inspiráló írásainak gyűjteménye, az alapanyaga élő, érző, megbicsaklott és emiatt szerethető, önmagukon erősen dolgozó emberek élettöredékeiből származik. Mozaikok, amelyek egyéni sorsokból építkeznek, de a mostani emberiség keresését tükrözik. A szerző szavaival: "Mindannyian össze vagyunk kötve, működik bennünk a kollektív tudattalan, és nemcsak a sorsunk, hanem a keresésünk is hat egymásra. Hiszek benne, hogy aki elindul az önismeret rögös útján, nemcsak magáért teszi, hanem a környezetéért is. Nem pusztán a saját életét emeli fel, hanem a mellette állókét is.
Ezek az írások a coaching, a terápia és a sport határvidékéről érkeztek, mondhatnám azt is, átjárhatóak. Van, ahol megmaradnak a határok, de van, ahol a coaching átvált terápiára, vagy fordítva. Elmosódnak a határvonalak, belépett egy magasabb kategória. Emberek vagyunk, a kiutat kereső emberiség tagjai, akárhol élünk is. Ma már nincs jelentősége annak, hogy honnan jöttünk, de annak mindennél nagyobb, hogy merre megyünk és kikkel tartunk. Ha együtt haladunk, és támogatjuk egymást, sokkal sikeresebbek leszünk: erről szól a csapatsport. Ha megbízunk egymásban, és megosztjuk a ki nem mondott érzéseinket, amiket felfedeztünk magunkban, útitársakká válunk: erről szól a coaching és a terápia."
Ár: 3 192 Ft    
Megtakarítás: 798 Ft, azaz 20 %

Állapot:

Nem rendelhető

Nyelv:

magyar

Súly:

470 g

Méret:

125 x 200 x 24

Oldal:

440 oldal

Kötésmód:

ragasztott kartonált

ISBN:

6155124129

Sorozat:

-

Eredeti cím:

Sématörés

Eredeti ár:

3 990 Ft (megtakarítás: 798 Ft)
Legutóbb megtekintett könyvek