Az irodalomtörténet-írás régi adósságát törleszti a szerző Németh Andor alkotói pályájának bemutatásával. Az életmű legismertebb része két, József Attiláról szóló monográfiája, amely hosszú időre elég egyoldalúan és szubjektíven határozta meg a költőről kialakult képet. Németh Andor közeli barátságban állt kora számos jeles irodalmárával; Karinthy Frigyes, Déry Tibor, Kuncz Aladár, Arthur Koestler és Kassák Lajos munkásságát kísérte folyamatos figyelemmel kritikusként, szerkesztőként.
Naprakészen tájékozódott a magyar mellett a kortárs európai irodalomban is. Szépírói munkássága még felfedezésre vár, líráját József Attila is sokra értékelte. Az irodalomhoz hasonló érdeklődéssel foglalkozott kora filozófusainak tevékenységével.
A monográfia korszakos tagolással követi nyomon Németh Andor életútját, jelen kötet 1939-ig, majd a második kötet egészen 1953-ban bekövetkezett haláláig, méltatva és bírálva az írói és kritikusi tevékenységét, tudósi teljesítményét. Egyúttal felvázolja egy jellegzetes, tragikus sorsú közép-európai értelmiségi portréját.