-20%
Murakami Haruki 1982-ben az írói mesterséget választva eladta a dzsesszbárját, és hogy megõrizze kondícióját, futni kezdett. Egy évvel késõbb már végigfutotta az Athén-Marathon távot, és ma, számtalan triatlonnal, versennyel, tucatnyi regénnyel a háta mögött, érzi, hogy a sport legalább olyan hatással van írói munkásságára, mint az erõnlétére.
A feljegyzésekbõl, beszámolókból, elmélkedésekbõl és visszaemlékezésekbõl álló naplóból megtudhatjuk, hogyan készült négy hónapon át a világhírû japán író a 2005-ös New York City maratonra, hogyan került a tokiói Jingu Gaien parkból a bostoni Charles River partjára, ahol nem tudta felvenni a versenyt a fiatal lányokkal. A rendszeres sport ürügyén nincs hiány témában: felidézi, hogyan lett író, számba veszi legnagyobb sikereit és csalódásait, lemezgyûjtõ szenvedélyét, örömeit, hogy ötvenen túl is javítható a fizikai teljesítmény, majd a szembesülést, hogy az emberi erõ bizony fogy. Az egyszerre szellemes, humoros, komoly és bölcs memoár igazi meglepetéseket tartogat nem csak a szerzõ regényeiért rajongó olvasóknak, de még a hosszútávfutás profi bajnokainak is.

Megtakarítás: 498 Ft, azaz 20 %
Állapot:
RendelhetőNyelv:
magyarSúly:
200 gMéret:
195 x 135 x 0Oldal:
172 oldalKötésmód:
ragasztott kartonáltISBN:
9639973817Kiadó:
Murakami, HarukiKategória:
IrodalomSorozat:
-Eredeti cím:
Mirõl beszélek, amikor futásról beszélek?Eredeti ár:
2 490 Ft (megtakarítás: 498 Ft)