-20%
"Elrohantam. Épp csak annyit hallottam még, hogy az anyám azt mondja 'Micsinál ez az idióta?'. Nem akartam otthon maradni, minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy megosszam velük ezeket a perceket. Már távol voltam, nem tartoztam többé az ő világukhoz, megmondta a levél. Kimentem a mezőre, és gyalogoltam az éjszakában, jó volt a hűvös, a sok földút, a repce illata, ami különösen erős augusztus táján. Egész éjszaka azt terveztem, milyen lesz az új életem távol innen."

Édouard Louis 1992. október 30-án, Észak-Franciaországban született, itt játszódik első önéletrajzi regénye, a Leszámolás Eddyvel.

"Az az igazság, hogy lázadásom a szüleim ellen, a szegénység ellen, társadalmi osztályom ellen, annak rasszizmusa, durvasága, szokásai ellen csupán másodlagos volt. Mert mielőtt fellázadtam volna gyermekkorom világa ellen, a gyermekkorom világa lázadt fel ellenem. Családom számára nagyon gyorsan szégyen, sőt undor forrása lettem. Nem volt más választásom, mint a szökés. Ennek megértésére tesz kísérletet ez a könyv." (A Szerző)

Louis szegény, segélyekből élő családban nőtt fel. Kisgyerekkorától tudatában volt homoszexualitásának, mely szűkebb és tágabb környezetéből megdöbbenést, megvetést és agressziót váltott ki.
Környezetéből kitörve, érettségi után bejutott a nagy presztízsű École Normale Supérieure-re Párizsban, ahol szociológiát tanul. Máris elismert Bourdieu-szakértő. 2013-ban megváltoztatta a nevét Édouard Louis-ra. Huszonegy éves volt, amikor 2014-ben publikálta a Leszámolás Eddyvel című regényét. A könyv óriási visszhangot váltott ki, szerzőjét kivételes irodalmi tehetségként üdvözölték.

A Le Figaro így írt róla:
"Ritka, mint égboltunkon a Halley-üstökös átvonulása, hogy egy könyv annyira eltérjen a többitől, hogy már a létezése is csodának tekinthető, nem is találunk rá szavakat."

Édouard Louis, vagyis Eddy Bellegueule könyve leszámolás a gyerekkorával, melynek során oly messze kerül egykori önmagától is, hogy még a nevét is megváltoztatja.
A könyv Franciaországban elsöprő sikert aratott, egy évvel a francia megjelenése után több mint húsz nyelven látott napvilágot.
Ár: 1 920 Ft    
Megtakarítás: 480 Ft, azaz 20 %

Állapot:

Rendelhető

Nyelv:

magyar

Súly:

g

Méret:

Oldal:

184 oldal

Kötésmód:

ragasztott kartonált

ISBN:

6155353635

Kategória:

Dokumentumregény

Sorozat:

-

Eredeti cím:

Leszámolás Eddyvel

Eredeti ár:

2 400 Ft (megtakarítás: 480 Ft)
Legutóbb megtekintett könyvek