A zsidó misztikus gondolkodás vizsgálata
-20%
Az élet rejtélybe burkolózik - ez az alapvető tény, amivel szembekerülünk. Egy barlangban élünk, háttal a fénynek és, ahogyan Platón mondta, tudásunk kimerül a falakra vetülő árnyékokban.

Az, hogy mi is ez a rejtély, nem tudjuk. Csupán létezésével vagyunk tisztában, és végső soron minden, amit tudunk magunkról, csak annyi, hogy létezünk. Ha e rejtélyt "Istennek" nevezzük, akkor életünk az "Isten létezik" és a "létezem" pólusok között mozog. Mivel azonban az előbbi meghaladja az értelmet - ahogyan a végtelen is meghaladja a végest.

A kabbala ősrégi tudás, mely mester és tanítvány között került átadásra, ahogy maga a szó is mutatja: hagyomány, tradíció, átadás, átvétel. Transzcendens élmény: út befelé és felfelé, a mikro- és a makrokozmosz kapcsolata, amint fent, úgy lent. Ezt a tudást az angyalok őrizték és adták át az embernek, hogy boldoguljon és benépesítse a földet.

A kabbala bölcsességén és technikáin keresztül megérthetjük a világ és önmagunk helyét, felfedezzük sorsunk korlátait, de életünk uralásának, irányításának lehetőségét is.
Ár: 2 000 Ft    
Megtakarítás: 500 Ft, azaz 20 %

Állapot:

Nem rendelhető

Nyelv:

magyar

Súly:

280 g

Méret:

173 x 241 x 9

Oldal:

136 oldal

Kötésmód:

ragasztott kartonált

ISBN:

9639654426

Kategória:

Vallás

Sorozat:

-

Eredeti cím:

Kabbala titkos bölcsessége

Eredeti ár:

2 500 Ft (megtakarítás: 500 Ft)
Legutóbb megtekintett könyvek