A 18. századi mesterkedő költészeti hagyomány egyik, Weöres Sándor által is megidézett kulcsfigurája, az erdélyi református lelkész Gyöngyössi János (1741-1818) leginkább, mint a leoninus versforma első, sokszor kigúnyolt védelmezője ismert a magyar irodalomban. Bár a nemzeti kánonnak ma korántsem, kitüntetett figurája, a 18-19. században Tordán és környékén kultikus tisztelettel övezték, melynek helyi érdekű társadalmi funkcióit a 19. század közepén épp a költő alakjának a nemzeti panteon követelményrendszeréhez alkalmazása számolta fel. A monográfia a francia mikrotörténet-írás friss eredményeihez kapcsolódva a korabeli irodalmi rendszer működését egy periférikus szerző alkotói, kultúraszervezői tevékenységén és utóéletén keresztül mutatja be, egyaránt figyelemmel fordulva a 18. század végének későbarokk alkalmi költészete, a leoninus versforma története, illetve a kolozsvári református kollégium és a tordai lakosság irodalomhasználati szokásai, versigénye, az erdélyi nemesi családok életének eseményei, a kisnemesi kúriák kommunikációs helyzetei, s Gyöngyössi életének fordulópontjai, karrierépítési stratégiái felé.