Harminchárom évet élt a Margitszigeten, a két part szenvedélyei közt, és mindent tudott az emberi lélekrõl. Emberemlékezet, pontosabban 1975 óta nem fordult elõ, hogy új Szép Ernõ-drámakötetnek tapsoljon az egykor oly virágzó magyar dráma finomságaira kíváncsi közönség. E mostani, "szerelmes" kötet kétszeresen újdonság: egyfelõl azért, mert a benne megjelenõ darabok zömmel elõször kerülnek könyvformában a nagyérdemû elé; másfelõl pedig azért, mert ezek a drámák meghökkentõ módon máig sem avultak el: fiú és leány egymásra csodálkozásának szépsége ugyanoly változatlan, mint az õket körülvevõ világ szomorúsága. A húszas-harmincas évek méltatlanul feledésbe merült, nagyszínházi és kabarészínpadi sikereibõl merítõ válogatás tematikai egysége mögött az érzelmek, a formák, a karakterek és a hang káprázatos sokszínûsége bújik meg. Kircsi Gerzson kisvárosi tûzoltó üde "kukkulóriumától" és a falusi cukrászda krémeshabzsoló udvarlásától Szilágyi és Hajmási poétikus epedezésén keresztül egészen az Aranyóra magányos, rezignált zárlatáig: csupa érzékeny, egyszerre megható és megmosolyogtató játék, amely nemcsak a nézõt, de az olvasót is egyszer s mindenkorra elbûvöli. A költõnek és prózaírónak is kivételes, egyedi hangú mûvész élete utolsó esztendeiben így mutatkozott be: Szép Ernõ voltam. Aki belemélyed e könyvbe, alighanem e mondaton is elmosolyodik és meghatódik, de egyetérteni, azt nem fog vele. Válogatta, szerkesztette, az utószót és a jegyzeteket írta Gyõrei Zsolt. (18/3)