A XXI. század rövid története
-20%
"Az És mégis lapos a Föld első angol nyelvű kiadását már két javított, bővített változat követte, amelyek anyagát mi e második magyar kiadásban tesszük közzé. Thomas L. Friedman, a könyv Pulitzer-díjas újságíró szerzője a következőképpen indokolja az újabb bővített és javított kiadás megjelentetését: "Miért vesződöm azzal, hogy megírjam e könyv második bővített kiadását egy évvel azután, hogy megjelent az első bővített kiadás, amit az eredeti csak egy évvel előzött meg? Nagyon rövid, tömör választ tudok erre adni: azért, mert meg tudtam tenni és mert meg kellett tennem. Bővebben és pontosabban: a könyvben ábrázolt technológiai erők hatására a könyvkiadás folyamatai is felgyorsultak, és most már viszonylag könnyű egy egész könyvet rövid idő alatt jelentősen átszerkeszteni, kiegészíteni. Így értem, hogy meg tudtam tenni. Annak azonban, hogy miért kellett megtennem, négy oka van. Először is a világot laposító erők nem szűntek meg hatni, amikor 2005 áprilisában a könyv első kiadása megjelent; mindezeket a folyamatokat figyelemmel akartam kísérni és be akartam építeni átfogó elméletembe."
Ár: 3 600 Ft    
Megtakarítás: 900 Ft, azaz 20 %

Állapot:

Rendelhető

Nyelv:

magyar

Súly:

980 g

Méret:

169 x 240 x 35

Oldal:

528 oldal

Kötésmód:

cérnafűzött kötött, védőborító

ISBN:

9639686557

Kiadó:

HVG Kiadó

Kategória:

Gazdaság, üzlet

Eredeti cím:

És mégis lapos a Föld

Eredeti ár:

4 500 Ft (megtakarítás: 900 Ft)
Legutóbb megtekintett könyvek