A spártaiaktól az SAS-ig
-20%
A történelem során mindig voltak olyan bátor harcosok, akik a csatákban azzal tűntek ki, hogy akár saját biztonságukkal sem törődve tartották szem előtt alakulatuk becsületét, bajtársaikat és az ügyet. Rettenthetetlen harci szellemük és tetteik nem merültek feledésbe, az irántuk érzett tisztelet fennmaradt az idők folyamán. Az "Elit harcosok" több mint 130 nagyszerű illusztrációval gazdagítva meséli el ezeknek az elszánt csapatoknak a rendkívüli történetét, áttekintést nyújtva a történelem legnagyobb konfliktusairól és feltárva az emberi lélek bátorságát és állhatatosságát.

A maroknyi spártait, aki Thermopülainál feltartóztatta a perzsa Halhatatlanokat, a nyugati civilizáció megmentőiként tartják számon. Nagy Sándor seregének hódításai páratlanok maradtak -és maradnak-; a római pretoriánus gárda hatalmas politikai és katonai erő volt, amikor Róma a világ valaha volt legnagyobb birodalmának számított. Az Európát a középkortól a modern időkig feldúló háborúk újabb és újabb elit fegyveres alakulatokat szültek, olyanokat, mint Crécy és Agincourt angol íjászai, az ír "Vadlibák", a rohamozó skót felföldiek vagy Napóleon Császári Gárdája.

Az első modern háborúban, az amerikai polgárháborúban ugyancsak számtalan vakmerő férfiú tűnt ki, hogy csak Jackson tábornoknak az első manassasi csatában kőfalként kitartó "Stonewall" dandárját említsük, vagy a New York-i zuávok Gaines' Mill-i akcióját. A II. világháború bőséggel termelte ki az új elit alakulatokat, például a "Vijjogó Sasokat", "Merrill martalócait", vagy az "Ördögbrigádot".

Az amerikai tengerészgyalogosok és rangerek új fejezeteket írtak a dicsőségkönyvbe, az OSS, a Stratégiai Szolgálatok Irodája pedig a titkos hadviselés új típusát jelentette, amelyből később a CIA megszületett. A brit Különleges Légi Szolgálat (SAS), valamint a Különleges Csónakos Szolgálat (SBS) története, amely ma a terror elleni háború frontvonalában harcol, ugyancsak a II. világháborúig vezethető vissza. Az amerikai Delta Force, a francia GIGN és a német GSG-9 viszont a terrorizmus világméretű elterjedésére adott válaszként jött létre.
Ár: 4 799 Ft    
Megtakarítás: 1200 Ft, azaz 20 %

Állapot:

Rendelhető

Nyelv:

magyar

Súly:

1200 g

Méret:

224 x 283 x 22

Oldal:

224 oldal

Kötésmód:

cérnafűzött kötött, védőborító

ISBN:

9632977188

Kategória:

Történelem

Sorozat:

-

Eredeti cím:

Elit harcosok

Eredeti ár:

5 999 Ft (megtakarítás: 1200 Ft)
Legutóbb megtekintett könyvek