-20%
A 80-as évek tálibok, terror és háború uralta Afganisztánjában két nő, Marjam és Leila próbálja túlélni a vészterhes időket Kabulban. Noha csak pár háznyi távolság van köztük, nem ismerik egymást. Marjam a társadalom számkivetettje, aki törvényen kívüliként született, kamaszkorában pedig még azt a kevés szeretetet is megvonta tőle a sors, amit gyerekként megkapott. Leilára akár boldogság is várhatna, életét azonban végzetesen felforgatja a véres háború. Amikor a házukra hulló bomba végez szüleivel, Leilát a férjével élő Marjam fogadja be. A két nő sorsát összefonja a háború, a szenvedés és a szeretteik elvesztése.
Miközben egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve - otthon és Kabul utcáin egyaránt -, Marjam és Leila között szétszakíthatatlan kötelék szövődik. A kettejüket egymáshoz fűző, elpusztíthatatlan szeretet pedig nemcsak saját sorsukat, hanem a következő generációét is megváltoztatja.

A világhírű Papírsárkányok, valamint az És a hegyek visszhangozzák szerzőjének csodálatos regénye a szenvedésből születő szeretet erejéről, önfeláldozásról és a leghalványabb reménysugarat is megragadó lelkierőről szól. Szívszorító történet két nő barátságáról az afgán történelem legsötétebb évtizedeiben.
Ár: 3 192 Ft    
Megtakarítás: 798 Ft, azaz 20 %

Állapot:

Rendelhető

Nyelv:

magyar

Súly:

540 g

Méret:

135 x 208 x 37

Oldal:

484 oldal

Kötésmód:

ragasztott kötött védőborítóva

ISBN:

9633104422

Kategória:

Irodalom

Sorozat:

-

Eredeti cím:

Egyezer tündöklő nap

Eredeti ár:

3 990 Ft (megtakarítás: 798 Ft)
Legutóbb megtekintett könyvek