Az érdekegyeztetés ma - 20 év után
-20%
A 20 év után sorozat legújabb (harmadik) kötete az országos érdekegyeztetés rendszerváltás óta eltelt húsz évét, illetve jelenét és jövőjét elemzi. Az időszak - ha a taxisblokád révén közismertté vált Országos Érdekegyeztető Tanácsot nézzük - akár sikertörténetként is értékelhető. Az OÉT-nek és más munkaügyi érdekegyeztető intézményeknek meghatározó szerepe volt a munkaügyi rendszerváltásban, a piacgazdaság munkaügyi jogszabályainak és intézményeinek kiépítésében, illetve a munkahelyi és társadalmi béke megőrzésében. Borúsabb annak a szélesebb társadalmi párbeszédnek a mai képe, amelynek az Európai Unió elvárásai szerint is a hatalom civil kontrollját, a civil társadalom részvételét kellene biztosítania a közpolitikák alakításában. Az intézményekben - melyek száma egyre nő - alig folyik érdemi munka, nincs igazán helyük politikai rendszerünkben és alkotmányos rendünkben, s minden egyre inkább átpolitizálódik. A politika nem igazán kíváncsi a civilekre, a civilek pedig egymással sem beszélnek.
A szerző, Héthy Lajos kutató közgazdász és szociológus, az MTA doktora. Húsz éven át a Munkaügyi Kutatóintézet igazgatója, ma a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet munkaügyi igazgatója. Többszörös munkaügyi államtitkárként szerepet vállalt a rendszerváltás utáni társadalmi párbeszéd kiépítésében.
Ár: 2 080 Ft    
Megtakarítás: 520 Ft, azaz 20 %

Állapot:

Rendelhető

Nyelv:

magyar

Súly:

220 g

Méret:

127 x 189 x 16

Oldal:

160 oldal

Kötésmód:

cérnafűzött kötött

ISBN:

9639697614

Sorozat:

-

Eredeti cím:

Civil beszéd vagy ,,párt-beszéd"?

Eredeti ár:

2 600 Ft (megtakarítás: 520 Ft)
Legutóbb megtekintett könyvek