"Az észak-koreai vezetés szándékosan infantilizálja országa lakóit, mindenkit magatehetetlenné és jelentéktelenné téve, hogy muszáj legyen az államra támaszkodniuk. Ha a hallgatók rájönnek az igazságra, aminek semmi köze a rezsim propagandájához, az akár a halálukat, sőt a szeretteik halálát is okozhatja."

A Phenjani Műszaki Egyetem hallgatói - az észak-koreai uralkodó osztály gyermekei - naponta háromszor szabályos sorokban masíroznak az étkezőbe, Észak-Koreát és vezetőjét dicsőítő dalokat énekelve: "Nélküled mi sem vagyunk, Nélküled nincsen hazánk." Megdöbbentő jelenet, de Kim Suki lassanként ráhangolódik a dallamra, és anélkül, hogy észrevenné, maga is dúdolni kezdi.

A könyv amerikai-dél-koreai szerzője egy olyan intézményben vállalt angoltanári állást, ahol minden terem faláról Kim Ir Szen és Kim Dzsongil portréi néznek le rá szenvtelen pillantással. Az élet itt magányos és klausztrofóbiás hangulatú, különösen Kim Suki számára: minden egyes levelét cenzúrázzák, jegyzeteit és fotóit pedig el kell rejtenie a felügyelők, sőt saját kollégái, az evangélikus misszionáriusok elől is.

A Nélküled mi sem vagyunk megindító és ritka bepillantást kínál a világ egyik legzártabb országába, és azoknak a kivételezett fiataloknak az életébe, akik egyszerre a rendszer katonái és rabszolgái.