-20%
Giordano Bruno - egykori szerzetes, költő, tudós és mágus, a római inkvizíció szemében eretnek - keresztülvág Európán, nehogy hitéért, miszerint a Föld kering pályáján a Nap körül, megégessék. Mert ennyi is elegendő lenne, hogy máglyára kerüljön, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy előszeretettel tanulmányozza az okkult filozófiákat és a mágia gyakorlatát.

S. J. Parris magával ragadó regényében éppen ez a ritka tudás utáni vágya hajtja az Erzsébet-kori Angliába, ahol váratlanul beszervezik kémnek és titkos ügynöknek, és immár kettős megbízatással érkezik Oxfordba, az egyetemi városba. Hivatalosan egy királyi vendéget kísér el útján, és mellesleg a kopernikuszi világegyetem-elméletről tart előadást és vitát. Nem hivatalosan azonban a királynő ellen szervezett katolikus összeesküvést kell feltárnia és lelepleznie. Küldetését drámai fordulatok nehezítik: hátborzongató gyilkosságok sora és egy okos, szépséges lány felbukkanása is mind hátráltatják őt szokatlan munkájában. Ahogy Bruno szeme előtt kezd összeállni a gyilkosságok közti kapcsolat, arra is rádöbben, hogy Oxfordban senki sem az, akinek mutatja magát. Ráadásul a gyilkos, akit meg kell állítania, az eretnekség és az igazság keskeny mezsgyéjének megszállottja.
Ár: 3 184 Ft    
Megtakarítás: 796 Ft, azaz 20 %

Állapot:

Rendelhető

Nyelv:

magyar

Súly:

500 g

Méret:

155 x 215 x 36

Oldal:

496 oldal

Kötésmód:

cérnafűzött kötött

ISBN:

6155049958

Kategória:

Krimi

Sorozat:

-

Eredeti cím:

Eretnek

Eredeti ár:

3 980 Ft (megtakarítás: 796 Ft)
Legutóbb megtekintett könyvek