Hobo (Földes László)
-20%
A legendás csavargó, Földes László alias Hobo és zenekara, a 30 éves Hobo Blues Band 1984-ben jelentette meg Vadászat című albumát. A már akkor színházi darabként napvilágot látott művet huszonnégy évvel ezelőtt egyetlen alkalommal mutathatták be a Budapest Sportcsarnokban, Szikora János rendezésében. A dupla lemez példányszámáról nincsenek megbízható adatok, a bakelitkorszakban háromszoros aranylemez lett, és megjelenése óta kultusz övezi. Olyan mű ez, amely a rockzenéhez alkalmazza a többi társművészetet, elsősorban a színjátszást és a táncot, és nem a rockot viszi színházi keretek közé.
A darabot újraélesztették, és várhatóan 2009. január 16-án a debreceni Csokonai Színházban Bolondvadászat címmel ismét találkozhat a nagyérdemű a régóta tervezett és ígért színművel. Ebből az apropóból jelenik meg a színdarab könyvváltozata is, szintén a már említett Bolondvadászat címmel, a Vadászat dalainak teljes szövegével, részletekkel a Vadászat filmforgatókönyvének fejezeteiből, képekkel az előadásról, írásokkal a darabról, Hobóval készült interjúval, egy mindent elmondó írásos korképpel Hobó tollából, illetve rengeteg érdekességgel és nyalánksággal a műsorról.
Ár: 2 800 Ft    
Megtakarítás: 700 Ft, azaz 20 %

Állapot:

Rendelhető

Nyelv:

magyar

Súly:

420 g

Méret:

140 x 190 x 18

Oldal:

200 oldal

Kötésmód:

cérnafűzött kötött, védőborító

ISBN:

9632660851

Kategória:

Zene

Sorozat:

-

Eredeti cím:

Bolondvadászat

Eredeti ár:

3 500 Ft (megtakarítás: 700 Ft)
Legutóbb megtekintett könyvek