Hogyan lettem maffiakatonából kokain cowboy, és végül a kormány titkos fegyvere
-20%
Jon Roberts igaz történetén keresztül olyan mélyen ismerhetjük meg a szervezett bűnözés világát, hogy olvasás közben az ember szinte várja, hogy kopognak az ajtón, vagy telefonál az ügyvédje.
Jon Roberts élete könyörtelen történet drogról, erőszakról és erkölcsi romlásról. 1992-ben emeltek vádat ellene az Egyesült Államokban. Bűnlajstromán 56 tonna, mintegy 2,3 milliárd dollár értékű kokain csempészete, valamint több ember kegyetlen meggyilkolásában való közreműködés szerepelt. Kétszer szökött meg a hatóságoktól és 5 évet bujkált, mielőtt sikerült rács mögé dugni. Még az előzetesben sem tagadta meg magát: egy fagylaltos pálcikával súlyosan megsebesítette két rabtársát, egyet pedig megvakított. Az ellene felhozott vádak alapján 300 év fegyházbüntetésre számíthatott. Vádalku alapján azonban csak 3 évet kellett leülnie.
Az Evan Wrighttal folytatott beszélgetéseiből az amerikai társadalom kiváltságosainak és a periférián élők több szálon összefonódó, kegyetlen világa bontakozik ki. Az őszinte vallomásokból az is kiderül, hogy a szervezett bűnözés miért és hogyan ágyazódik be a gazdasági és politikai elit mindennapjaiba.
Ár: 3 120 Ft    
Megtakarítás: 780 Ft, azaz 20 %

Állapot:

Rendelhető

Nyelv:

magyar

Súly:

660 g

Méret:

146 x 210 x 36

Oldal:

588 oldal

Kötésmód:

ragasztott kartonált

ISBN:

9633040881

Kategória:

Dokumentumregény

Sorozat:

-

Eredeti cím:

Amerikai Desperado

Eredeti ár:

3 900 Ft (megtakarítás: 780 Ft)
Legutóbb megtekintett könyvek