-20%
A 19. századi angol széppróza kiemelkedő alakja, Thomas Hardy az "Egy tiszta nő" című, nálunk is közismert regényével írta be magát a klasszikusok aranykönyvébe.
"A kék szempár" nem maradt el a híres főműtől, sőt, mintha annak előfutára volna, melyben Hardy az angol középosztály és a lecsúszott nemesség poros értékrendszerét állítja szatirikus társadalomkritikája középpontjába, mindezt egy szerelmi történetbe ágyazva.

A romantikus história főhőse Elfride, egy isten háta mögötti délangol parókia lelkészének leánya, aki szerelmi élete kiteljesedését reméli vidéki mindennapjaitól. Csoda-e, ha a Londonból érkező lánglelkű Stephen azonnal megdobogtatja az álmodozó lány szívét? Ám kettejük bimbózó szerelmének az apa azon nyomban útját állja, amikor értesül a tehetséges és művelt ifjú építész nem előkelő származásáról. A szülői tilalom elől a fiatalok titkos házassági tervek szövögetésébe menekülnek. A városból újdonsült rokonaihoz érkező, érett korú londoni kritikus, Mr. Knight aztán végképp összekuszálja a szálakat. Megkezdődik a versenyfutás - a két, egymást barátként tisztelő férfi harcol az idővel, a sikeressé válással és saját értékrendje beteljesítésével - Elfride kezének elnyerésért. Ugyan honnan is tudhatnának egymásról, s kiváltképp miből is sejthetnék előre a kék szemű leány végső, elkeseredett elhatározását?
Tisztaság és feslettség, ártatlanság és törtetés, őszinteség és hazugság, a női önállósodás és a társadalmi konvenciók válaszútjai hálózzák be Thomas Hardy önéletrajzi ihletésű regényét, első felesége iránti szerelme nemes rajzolatú emlékművét.
Ár: 2 800 Ft    
Megtakarítás: 700 Ft, azaz 20 %

Állapot:

Rendelhető

Nyelv:

magyar

Súly:

430 g

Méret:

130 x 202 x 31

Oldal:

400 oldal

Kötésmód:

ragasztott kötött

ISBN:

9632670416

Kategória:

Romantika

Sorozat:

-

Eredeti cím:

A kék szempár

Eredeti ár:

3 500 Ft (megtakarítás: 700 Ft)
Legutóbb megtekintett könyvek