-20%
Csak néhány kiválasztott tarthatja magát Gil barátjának.
Az egyikük, Sárkányvész Egar könyörtelen majak harcos, aki testvéreként tiszteli. A másik pedig Archeth, a rejtélyes kiriath nép utolsó megmaradt leánya, akik egykor fejlett technológiájuk segítségével megmentették a világot az aldrainok sötét mágiájától, majd épp olyan rejtélyesen távoztak, mint ahogy megérkeztek. Csakhogy Egar és Archeth megtanulták rettegni a barátjukat komor árnyékként kísérő végzetet - akár egy haragos isten átkát.
Most a kiriathok egyik titokzatos intelligens szerkezete bolygóközi pályájáról letérve lezuhant, méghozzá azzal az üzenettel, hogy az emberiségre új - vagy inkább ősi - veszély leselkedik, mégpedig Fattyú Ilwrack személyében, akit a szürke helyek kísérteties vidékén, az aldrainok hazájában neveltek férfivá. Hiába ember, sajátjukként bántak vele - és egyesek szerint egyik legendás harcosuk szeretője lett -, amíg végül a legendák ködébe vesző régmúltban legyőzték. Most mágikus álomba merülve szunnyad egy szigeten, amely az emberek világa és a szürke helyek közt sodródik. Ébredése után hozzá sereglik majd az aldrainok népe, hogy erejük teljében térjenek vissza -és az emberiség ezúttal már a kiriathok segítségére sem számíthat.
Expedíció indul, hogy a hosszú és veszélyekkel teli hajóút végén megleljék a Fattyú Ilwrack szigetét. Gil, Egar és Archeth mind részt vesznek benne: mindegyikük maga mögött akarja hagyni sötét múltját, és megváltást találni a jövőre. De a megváltás nem olcsó mulatság. Ahogy a túlélés sem. Legyen szó akár Ringil Eskiathról, akár istenről vagy halandóról, aki bábuként akarja őt használni.
Ár: 3 104 Ft    
Megtakarítás: 776 Ft, azaz 20 %

Állapot:

Rendelhető

Nyelv:

magyar

Súly:

450 g

Méret:

147 x 208 x 0

Oldal:

480 oldal

Kötésmód:

ragasztott kartonált

ISBN:

9634191575

Kategória:

Sci-fi

Sorozat:

-

Eredeti cím:

A holtak szava

Eredeti ár:

3 880 Ft (megtakarítás: 776 Ft)
Legutóbb megtekintett könyvek