-20%
"Waldemar beszélt a betegségeiről és a tünetekről. A ritka és iszonyatos szenvedések két lábon járó tankönyve volt, számtalan olyan rendellenességgel küzdött, amelyek bármelyike helyett én inkább a halált választottam volna. Mindez eszembe juttatott egy dokumentumfilmet, melyet egyik éjszakai tévénézős szeánszom alatt láttam. Egy nőről szólt, akibe hatszor csapott bele a villám. Ugyanazt a méltánytalanságot fedeztem fel nála is."

Asgar egy ostoba hiba miatt mindent elveszít, és kénytelen elvállalni a fogyatékkal élő Waldemar gondozását, aki a világ legbetegebb embere. Koppenhága nyugati külvárosának beton gettójában, Stentoftéban töltött mindennapjaik a reménytelenség iskolapéldája. Mígnem délnek veszik az irányt, hogy felkeressék Torbi el Mekkit, a marokkói gyógyítót, Waldemar utolsó reménységét.

Kristian Bang Foss 1977-ben született Dániában. Matematikát és fizikát tanult az egyetemen, majd elvégezte a dán Író Akadémiát. 2004-ben látott napvilágot első regénye, a Fiskens vindue (A hal ablaka), mely lelkes fogadtatásra lelt a kritikusok körében. A 2012-ben megjelent harmadik, A halál Audival jár (Doden korer Audi) című regényéért 2013-ban elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Magyarul ez az első könyve.
Ár: 1 992 Ft    
Megtakarítás: 498 Ft, azaz 20 %

Állapot:

Rendelhető

Nyelv:

magyar

Súly:

300 g

Méret:

135 x 210 x 0

Oldal:

236 oldal

Kötésmód:

ragasztott kartonált

ISBN:

9633551097

Kategória:

Regény

Sorozat:

-

Eredeti cím:

A halál Audival jár

Eredeti ár:

2 490 Ft (megtakarítás: 498 Ft)
Legutóbb megtekintett könyvek